Tizennegyedik fejezet
Lowie összekuporodott szűk cellájának ágyán.
Hátát a falnak nyomta, szőrös térdeit a mellkasa alá húzta. Időnként panaszos morgás hagyta el ajkait.
Hogyan lehetett ennyire ostoba? Hagyta, hogy Brakiss tanításai a gyűlölet és a harag tengerének egyre nagyobb mélységei felé húzzák, míg végül magával ragadta az áramlat.
Jacen és Jaina nem adta meg magát. Még mindig ellenszegültek Brakiss akaratának.
Lowie mély, torokhangú morgást hallatott. Ő, aki mindig büszke volt józan ítélőképességére, éppen ő esett az ellenség csapdájába. De talán még nem késő megakadályoznia, hogy a sötétség erői eluralkodjanak rajta. Óvatosabbnak kell lennie, több önuralomra, fegyelmezettségre van szüksége.
Ha Jacennek és Jainának sikerült ellenállnia, akkor neki is sikerülhet. Nem szabad feladnia a reményt! Jaina azt mondta, hogy szökést tervez.
A társai hitéből kell erőt merítenie! Valami módon le kell vezetnie a haragját, és akkor a kritikus pillanatban uralkodni tud majd magán.
Mintegy válaszként a kihívásra, félresiklott az ajtó, és két rohamosztagos kíséretében Tamith Kai lépett a cellába. Lowie érezte a látogatókat övező sötét erőket. A két rohamosztagos egy-egy aktivált energiakorbácsot tartott a kezében, nyilvánvalóan azzal a szándékkal, hogy Lowie ne okozzon nekik több problémát.
– Állj fel! – parancsolt rá Tamith Kai.
Lowie egy pillanatig arra gondolt, hogy nem engedelmeskedik, de azután belátta, hogy makacskodásának semmi értelme nem lenne. A rohamosztagosok bizonyára habozás nélkül használnák fegyverüket.
Tamith Kai ibolyaszínű szeme végigmérte a wookiee-t.
– Te még nem rendelkezel olyan képességekkel az erő birtoklása terén, mint a barátaid – mondta az asszony. – De a haragod nagy lehetőségeket kínál. Ebben rejlik a te igazi erőd. Én megtanítalak, hogyan fokozhatod a haragod, amelynek révén az erő urává válhatsz. Magad is meglepődsz majd, milyen gyorsan fogsz tanulni.
Az asszony a rohamosztagosokhoz fordult.
– Vegyék el az övét!
Lowie védekezően az öve elé tette a kezét. Ez a széles szíj, amely körülölelte a derekát, és átfutott a vállán, nagyon sokat jelentett számára. Az övet a wookiee-k szülőbolygójának felszínén élő hatalmas, ragadozó szirénnövény porzószálaiból szőtték. Ez az öv jelentette a wookiee férfivá válásának próbatételét, és Lowie az életét kockáztatta a rugalmas szálak megszerzéséért.
Kinyitotta a száját, hogy mély torokhangú morgással jelezze ellenvetését, de azután belátta, hogy Tamith Kai éppen ezt akarja. Az asszony tudta, hogy mivel lehet a legjobban felbőszíteni egy wookiee-t. De Lowbacca elhatározta, hogy ezúttal nem dől be az ilyen trükköknek. Mozdulatlanul állt, miközben a rohamosztagosok elvették tőle értékes tulajdonát.
Az asszony kézmozdulattal jelezte, hogy kövesse. Lowie bambán meredt maga elé. Az egyik őr bátorítóan oldalba vágta. Tamith Kai viszont rámosolygott.
– Igen, fiatal wookiee – mondta. – A haragod jelenti majd a legnagyobb erőt számodra.
Lowie-t egy nagyméretű, bebútorozatlan szobába vezették. A levegő hűvös volt, a hideg fémfalakat nyirkossá tette a lecsapódó pára. Amikor az ajtó bezárult, Lowie egyedül maradt.
Lowbacca csendesen várakozott, miközben azon töprengett, vajon mit eszelt ki Tamith Kai a feldühítésére. Aranyszínű szemei gyanakvóan vizsgálták a falakat.
Hosszú ideig nem történt semmi.
Azután a szoba világítása erősödni kezdett, miközben a levegő egyre hidegebbé vált. Lowie leült a földre, hátát a falnak támasztotta, és várt.
Semmi.
Egy idő után Lowie riadtan kiegyenesedett, mivel ráeszmélt, hogy elszenderedett. Szemei ismét átvizsgálták a falakat, hátha észrevesz valami változást. Örült volna, ha legalább Em Teedee ostoba fecsegését hallgathatja. Már akkor sem érezte volna magát annyira egyedül.
Éles hang törte meg a csendet, amely szinte fájdalmasan hasított Lowie agyába. A hang felriasztotta álmából. Amint kinyitotta a szemét, látta, hogy a szobát vakító fények világítják meg.
Azonnal talpra ugrott.
Az erős fénytől elvakultan próbálta megtalálni a szirénázás forrását. Befogta fülét, és panaszosan morgott, de a hang forrását, amely szinte lézersugárként vágta ketté az agyát, nem sikerült megtalálnia.
Azután egy pillanat alatt ismét csend lett. A világítás intenzitása is a normális szintre csökkent.
Egy átlátszó panel mögött, amelyet addig Lowie nem vett észre, Tamith Kai arca jelent meg.
A megszakított alvástól még kissé kábán, Lowie a panelhez lépett, és öklével ütni kezdte. Tamith Kai elégedetten elmosolyodott.
– Jó kezdet – mondta.
Lowie visszatámolygott a szoba közepére, és leült. Szőrös lábait maga alá húzta, majd igyekezett lecsillapodni.
Az asszony szavai visszhangzottak az üres szobában.
– Ó, még nem fejeztük be a mai tanulást, fiatal wookiee. Állj fel!
Lowie a térdei közé hajtotta a fejét, nem nézett az asszonyra, nem mozdult.
– Talán jobb is így – folytatta a hang. – A haragod tüze annál erősebben fog lobogni, minél többet táplálom.
Lowie agyába ismét belehasított az éles hang, és a világítás is vakítóvá vált. Lowie erősen koncentrált, hogy elviselje a kínzó körülményeket, de végül sikerült neki.
A fény és a hang intenzitása csökkent, amint egy súlyos, fekete tárgy esett a földre Lowie háta mögött. Koncentrálását megszakítva ösztönösen hátrapillantott, hogy megnézze, mi lehet az.
– Ez egy szonikus generátor – mondta mély, dallamos hangján Tamith Kai. – Ez a készülék keltette a fülednek oly kellemes zenét a mai nap folyamán, és a fényintenzitást is ez szabályozta. Ha be akarod fejezni a tanulást, csupán szét kell zúznod a generátort.
Lowie a doboz alakú tárgyat nézte, amely mindössze egyméternyire lehetett. A viszonylag nagy doboz oldalai fémből készültek, és a sarkokat lekerekítették. Lowie közönyösen érte nyúlt.
– A feladat nem ennyire egyszerű – folytatta Tamith Kai. – A generátort még egy felnőtt wookiee sem képes felemelni az erő segítsége nélkül.
Lowie megpróbálta megmozdítani a dobozt, és belátta, hogy az asszony igazat mondott. Behunyta a szemét, erősen koncentrált, majd újra próbálkozott. A generátor alig mozdult. Lowie lemondóan megrázta a fejét. A tárgy túl nehéznek bizonyult. Bár azt is elképzelhetőnek tartotta, hogy túlságosan elfáradt. Vagy Tamith Kai az erőt alkalmazza, hogy a földön tartsa a generátort.
– Hidd el, ifjú jedi, hogy még a legkönnyebb tárgyat sem tudod felemelni pusztán az izmaid erejével.
A vakító fény ismét felvillant, amelyet az éles hang is követett. De csak egy pillanatig tartott.
– Ne felejtsd el a haragod! – mondta Tamith Kai. – Engedd szabadjára…! Csak akkor szabadulhatsz.
Lowie végre megértette az asszony szándékát, és ez erőt adott neki. Behunyta a szemét, és koncentrált, de nem a láda felemelésére, hanem a hang és a fény okozta fájdalom elviselésére.
De arra nem lehetett felkészülve, ami ezután következett.
A fal apró nyílásaiból, minden irányból jeges vízsugarak irányultak rá. Bundája teljesen elázott, Lowie egész teste reszketett a csontjáig hatoló hidegtől.
Azután amilyen váratlanul jött, a zápor olyan hirtelen abbamaradt. Remegve nézett a földre, amelyet bokáig érő víz borított. A víz annyira hideg volt, mintha egy gleccserben állt volna.
Érezte, hogy a dühe fokozatosan erősödik, de még sikerült nyugalmat erőltetnie magára. Testmozgásként, hogy ne fázzon, ismét megpróbálta felemelni a generátort, de az meg sem mozdult.
Viszont a generátor ismét bekapcsolta a vakító fényt és az éles hangot. Lowie igyekezett másra terelni a figyelmét. Később a hang elnémult, a fényintenzitás pedig a normális szintre csökkent.
Ezt azonban a hideg zápor követte.
És ez így váltakozott hosszú időn át. Hogy pontosan meddig, azt Lowie nem tudta meghatározni. Teljesen elvesztette az időérzékét. Úgy érezte, az egész élete a fény, a hang és a hideg zuhany váltakozásának jegyében telt…
De még mindig féken tudta tartani a haragját.
Amikor Tamith Kai újra megszólította, Lowie a generátor tetején ült, és dörzsölve próbálta helyreállítani a vérkeringést elgémberedett lábaiban.
– Most már elég erő halmozódott fel benned ahhoz, hogy véget vess szenvedéseidnek – mondta vidám hangon az asszony. – A kitartásunknak akkor van értelme, ha valamilyen cél elérése érdekében tesszük.
Lowie fel sem emelte a fejét.
– Ezzel nem segítesz magadon. Sem a barátaidon. Ők már megértették a szavaim értelmét.
Lowie az asszonyra pillantott, és kételkedő morgást hallatott.
– Ó, de bizony, ez az igazság. Akarod látni őket?
Mielőtt Lowie helyeslően felmordulhatott volna, két holografikus kép jelent meg előtte. Az egyiken Jacent látta, amint a fiú szemmel látható élvezettel próbálgatta egy fénykard fogását. A másik képen Jaina nehéz tárgyak emelgetését végezte mentális ereje segítségével.
Lowie kinyújtotta kezét a gyerekek felé, de lecsúszott a generátor sima felületéről, és beleesett a jeges vízbe. Amint morogva talpra állt, a generátor ismét megkezdte kínzó tevékenységét.
Lelkében a rémület és a harag küzdött egymással. Úgy érezte, elárulták, és szenvedése hiábavalónak bizonyult. A haragja egyre jobban felülkerekedett, míg végül félelmetes bömbölés hagyta el a torkát.
Azután már semmiről sem tudott.
Lowie a cellájában ébredt. A szoba meleg volt, ő pedig az ágyán feküdt egy puha takaró alatt.
Az izmai sajogtak, de kipihentnek érezte magát.
Megérintette a derekát, és észrevette, hogy visszakapta az övét.
Tamith Kai hangját közelről hallotta. Lowie-t nem lepte meg, hogy a magas, fekete hajú éjnővér ott áll mellette. A cella sötét fényében látta, hogy az asszony egy különös alakú fémtárgyat tart a kezében.
– Remek munka volt, fiatal wookiee – mondta.
Lowie szomorúan morgott, miközben megpróbált visszaemlékezni a történtekre.
– A haragod sokkal nagyobb erőt adott neked, mint amire számítottam – folytatta Tamith Kai.
– Jutalmul visszakapod a droidodat.
Lowie furcsán érezte magát. Nem tudta, vajon büszke legyen-e magára, vagy inkább szégyenkezzen. Elvette a felé nyújtott droidot, majd az övéhez erősítette.
– Remek jedi leszel – biztatta Tamith Kai mosolyogva. – Miután szabadjára engedted a haragod, annyira összetörted a szonikus generátort, hogy meg sem tudtuk javítani.
Az asszony kiment a szobából magára hagyva a wookiee-t a gondolataival.
Lowie egy darabig állt, és morgolódott, mert elgémberedett izmai nem akartak engedelmeskedni. Végül leheveredett az ágyára.
– Ha a véleményemet kérdezed – szólalt meg vékony hangon Em Teedee –, túl sok fájdalmat okoztál magadnak a felesleges ellenszegüléseddel.
– Hogy ki kérdezett engem? – mondta Em Teedee. – Nos, nem is tudom, miért vagy annyira kiborulva. Végül is itt vagy az Árnyakadémián, hogy tanulhass. Igazán szerencsésnek tarthatod magad, amiért felkeltetted az érdeklődésüket. A birodalmiak rendkívüli megfigyelők, hiszen meglátták a bennem rejlő képességeket. Nagy megtiszteltetés a számomra.
Lowie gyanakvóan morgott egy kérdést.
– Mi bajom lenne? – kérdezte Em Teedee. – Semmi. Éppen ellenkezőleg. Mivel Brakiss és Tamith Kai teljes bizalmát élveztem, ezért tökéletesítették a programozásomat. Sokkal jobban érzem magam, mint valaha. Sőt a segítségedre lehetek a kiképzésedben. Majd magad is belátod, hogy a szívük mélyén csak jót akarnak neked. A Birodalom a barátod.
Lowie nagyot sóhajtott, majd az övéhez nyúlt, hogy kikapcsolja a droidot.
De Em Teedee szavai szöget ütöttek a fejében.
Még nem adta fel a küzdelmet. És ha megtud valamit a barátairól, akkor továbbra sem szabad feladnia a reményt.
Lowbacca meglepetten mordult fel.